Szigorú megtorlás jöhet Ukrajnával szemben – nem is akárkitől
Kijev január 1-jén tette meg a lépést, hogy megszakítsa az Oroszország Ukrajna elleni háborújának finanszírozását segítő bevételeket.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung a szentatya Magyarországon tett látogatását kommentálta.
Kommentárral állt elő a Frankfurter Allgemeine Zeitung Ferenc pápa hazánkban tett látogatása kapcsán. Mint fogalmaztak, a pápa ellentmondó jelzéseket ad a háború ügyében. Szerintük a szentatya nem ítéli el egyértelműen Putyint, mégpedig azért, hogy ezzel is javítsa saját közvetítői esélyeit – mindezek mellett pedig mindkét országot felelősnek tartja a kialakult helyzetért.
A FAZ szerint ugyanez a kommunikációs képlet valósult meg Ferenc hazánkban tett látogatása során is: a pápa megpróbálta elvenni annak az élét, hogy tárgyalt Orbán Viktorral, aki „arról nevezetes”, hogy nem szolidáris Kijevvel. Ennek alátámasztásul a FAZ szerint az szolgált, hogy a katolikus egyházfő a Magyarországi út előtt még gyorsan fogadta az ukrán miniszterelnököt, Budapesten pedig ukrán menekültekkel is találkozott.
Viszont a FAZ szerzője úgy véli, semmilyen jel nem mutatkozik arra vonatkozóan, hogy ezzel a gesztussal bármit is el tudna érni a Kremlnél; hiába is van meggyőződve arról (többek szerint túlértékelve a saját jelentőségét), hogy képes számottevő hatást gyakorolni Putyinra.
***
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás